Rendszeres Programok

 

 

 
Tokaj-Hegyalja Piac

Minden hónap második vasárnapján

Sárga Borház, Disznókő, Mezőzombor/Mád
N48.165387 E21.303306
www.tokajhegyaljapiac.blogspot.com

A jó piac egyértelmű fokmérője egy gasztronómiai közeg színvonalának. A jó piacról tudjuk azt is, hogy nemcsak azért van, hogy ott finomságokat vegyünk, hanem hogy közvetlen, bizalmas színtere legyen egy táj közösségének is; ahol beszélgetünk, ismerkedünk, eszmét cserélünk egymással a legkülönfélébb témákban. Már csak emiatt is évek óta az egyik legpozitívabb kezdeményezés a helyi termelőket és közösséget összefogó piac, melytől egy napig valósággal zsong a 37-es út mellett, a Sárga Borház környéke. A legkülönfélébb szezonalitáshoz igazodva, a több mint ötven helyi termelő portékája mellett minden alkalomhoz kapcsolódik a Sárga Borház emeletén egy ültetett, tematikus borkóstoló is.

 

 
Keresztúri Esték / Keresztúr Evenings
A Henye Borbárnál már említett eseménysorozatot pár éve indította a lelkes csapat (Tóth-Kolár Kriszta szakmai vezetésével). A program mindig izgalmas és sosem kötött: a cél, hogy olyan személyt vagy szereplőket sikerüljön elhozni a borvidéki közösség számára, akik érdekesek, szórakoztatóak, akár egy sima hétköznap estéjén is. A helyszín mindenféle igényt tökéletesen kielégít: tágas, panorámás, hosszú pult, helyben készült hűs borok. Ezek az esték pedig épp tökéletes apropói a közösség összekovácsolának, egy-egy pohár jó bor kíséretével, már ha erre egyáltalán alkalmat kell keresni.

 

 
Tállyai Borbár

Tállya, Maillot-kastély Rákóczi u. 16-18, 3907

Márton-Kováts Krisztina Tállya dobbanó szíve lett, ami kitartó és nem fárad el évtizedekig sem. Szervezője, arca a Tállyai Borbárnak, tulajdonosa az Oroszlános Udvarnak, rugója a már bemutatott Tállya Winesnak, számos helyi kulturális, művészeti és persze boros eseménynek, és még ki tudja mi mindennek. – A lényeg, hogy ő az, aki nem csupán beszél róla, hanem cselekszik is, és a lelkesedése amellett, hogy célt ér, még ragályos is…
Borkóstolóval egybekötött kulturális programsorozat a felújított tállyai Maillot-kastély történelmi falai és tárlatai között. Keretében különleges bemutatkozási lehetőséget kapnak a helyi és környékbeli borászok, egyedi környezetben, kulturális műsorral megtámogatva. A BorBárban minden hónapban bemutatkozási lehetőséget kapó borászok mellett egyedülálló kortárs művészeti produkciók láthatóak és hallhatóak: színházi előadások, kötetbemutatók, koncertek, és más izgalmas programok várják az érdeklődőket. A BorBár estek célja, hogy tartalmas és különleges kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget biztosítson Tokaj-Hegyalján és a környéken élőknek, s az ide látogató turistáknak, vendégeknek, egyúttal felélessze az évszázados, gazdag, helyi kulturális hagyományokat.